Biominőségek

A bio és a konvencionális élelmiszerek minősége közt mérhető a különbség, a boélelmiszerek javára: magasabbak a beltartalmi értékek, kevesebb a szermaradvány, finomabbak, jobban eltarthatók. A biogazdálkodás, nem pusztán visszatérés az intenzív mezőgazdaság előtti állapotokhoz, hanem egy folyamatosan fejlődő tudomány, amely nem alkalmaz se szintetikus növényvédőszereket, se szintetikus talajjavítókat, növénytársításokkal dolgozik és kerüli a monokultúrát. 

Energiaráfordítása lényegesen alacsonyabb, mint a konvencionális mezőgazdaságé, miközben emberi munka ráfordítása nagyobb, termékenként különböző mértékben, de átlagban 30%-kal. Géntechnológiával módosított növényeket, amelyek megjósolhatatlan veszélyeket jelentenek mind egészségünkre, mind az élővilág génállományára nézve, a biogazdálkodás nem alkalmaz. A biotermékek minőségét számos kutatóintézet vizsgálta az utóbbi évtizedekben világszerte. Kutatási módszereik a hagyományos analitikai módszerektől a mai tudomány által csak vonakodva elfogadott módszerekig terjednek. A kutatások túlnyomó többsége hosszú távú vizsgálatból állt, igen nagyszámú anyagot vizsgálva mind a bio, mind a konvencionális termékeknél.

A konvencionális gazdálkodás történet az 1800-as évekre nyúlik vissza, amikor is egy Liebig nevű vegyész határtalan önbizalommal azt gondolta, hogy utánozni tudja a természetet, és feltalálta a műtrágyát. Ez, természetesen nem tudta helyettesíteni az addig használt szerves trágyát, az élő tápanyagokat, és ennek a táptalaj minőségére, valamint a növények - és a mi - egészségünkre is mélyreható következményei lettek. Voltak ugyan, akik kételkedtek az új találmányban, így az a bizonyos gazda is, aki egy kísérletet kívánt tenni, mielőtt vakon elhitte volna a tudomány úttörőjének állításait. Legelőjét ősszel két részre osztotta, az egyik felét a szokásos tehéntrágyával, míg a másik felét az újkeletű találmánnyal trágyázta. Tavasszal, miután állatait kiengedte legelni, kíváncsian várt. Az állatok némi kóstolgatás után a szervestrágyával trágyázott területen kötöttek ki. A történet itt véget is érhetne – azonban sajnos nem ér véget.

A műtárgya a XIX. század második felében megkezdte világhódító útját. Az intenzív mezőgazdaság a műtrágya bevezetése után a permetezőszerek legkülönfélébb fajtáit is elkezdte alkalmazni, amelytől a kártevők és a gyomok hatásosabb visszaszorítását és nagyobb termésátlagokat reméltek. A természetet azonban nem lehetett ilyen könnyen kijátszani. Az egyoldalú műtrágyázás a föld kimerüléséhez és elnitrátosodásához vezetett, a permetezőszerek pedig nem csak abban tettek kárt, akit, vagy amit megcéloztak velük. Számos képviselőjükről derült ki az elmúlt évtizedek során, hogy rendkívül súlyos mérgek. A permetezőszerek több évtizedes használatának köszönhetően Földünk olyannyira elszennyeződött, hogy az egyáltalán nem, vagy csak részben elbomlott pesticidmaradványok minden felszíni és felszín alatti vizünkben megtalálhatók. Az egyik leghírhedtebb képviselőjük a DDT -, amelyet évtizedekig használtak mielőtt rendkívül mérgező volta kiderült, és végre kivonták a forgalomból - ma az Antarktisz jegében is fellelhető. Feltalálóját annak idején legalább olyan nagyra becsülték, mint Liebig urat a maga korában - Nobel-díjjal jutalmazták a DDT feltalálásáért.

Mérgek és méregmaradványok

Közvetlenül biotermelőktől származó próbák alapján a biotermékek 92-97%-a mentes a pesticid maradványoktól, míg a konvencionális termékek 49-61%-ról mondható el ugyanez. Ugyanakkor a biotermékek 3-6%-ánál előforduló permetezőszer mennyiség nem lépi túl a legmagasabb engedélyezett értéket, míg a hagyományos terményeknél ez a próbák 3-6%-nál megfigyelhető. Átlagon felüli pesticid értékei miatt a fejessalátát tudatosan nem vonták be az idézett vizsgálatba.
Nem csak a kipermetezett permetezőszerek mennyisége, hanem a termőföld milyensége is jelentőséggel bír a növények méregtartalmára nézve. A bécsi Landwirtschaftlich-chemichen Bundesanstalt vizsgálatai szerint a búza például a nem megfelelő termőtalajból tízszer annyi kadmiumot vesz fel, mint egy jó minőségű, humuszban gazdag talajból - miközben a talaj kadmium tartalma mindkét esetben megegyező.

Holland laboratóriumi vizsgálatok során a paradicsomok a felvett kadmiumot leadták, amennyiben megfelelő minőségű tápanyaghoz jutottak. Okként feltételezhető, hogy a növények bizonyos tápanyagok hiánya esetén rokon, vagy hasonló szerkezetű anyagokat vesznek fel a talajból, még akkor is, ha ezek méreganyagok, ily módon próbálva a talajban lévő hiányt ellensúlyozni. Ha azonban lehetőségük nyílik a mérgeket tápanyagokra helyettesíteni, a káros anyagokat le fogják adni.
Egy ausztrál vizsgálat szabadföldi és üvegházi salátákat és hagymákat vizsgált nehézfémtartalomra egyazon műtrágyát használó, hagyományos termesztési mód mellett. Miközben az üvegházi növényekben a nehézfémtartalom meredeken megugrott, a szabadföldi kultúrákban általában alacsony maradt.

A zöldségfélék több g/kg-os nitráttartalma a hagyományos mezőgazdasági termelésben manapság "normálisnak" számít. Azonban ezek a mennyiségek egyáltalán nem elhanyagolhatók. Ugyanakkor a biológiai termelésből származó próbák nitrát tartalma minden esetben alacsonyabb, mint az intenzív mezőgazdaságból származó próbáké, míg az üvegházi kultúrák esetén minden alkalommal lényegesen magasabb értékeket mértek. A magas nitráttartalom egyértelműen a növények anyagcsere zavarából adódik, mivel a felvett nitrogént a növény nem tudja fehérjévé alakítani, amelyet egyrészt a műtrágyák túlzottan magas nitráttartalma, másrészt a nem megfelelő asszimilációs körülmények okoznak.

Finomabb, tartalmasabb, tartósabb

A biológiai termelési módnál a talaj ásványi sókban, nyomelemekben gazdagabb, egészében egészségesebb, amely a növények beltartalmi értékeire is komoly hatással van. Analitikai vizsgálatok szerint a növények szárazanyagtartalma 25%-kal, fehérje tartalma 18%-kal, cukortartalma 19%-kal, káliumtartalma 18%-kal, kalciumtartalma 10%-kal míg vas- és magnéziumtartalma 77%-kal magasabb mint a konvencionálisan termelt növényeké.

A holland vízízű paradicsomok jelképévé váltak az intenzív termelésből adódó ízcsökkenésnek. Azonban nem csak a paradicsomok esetében tapasztalható az ízek eltompulása. "Az erőteljes műtrágyázás hatására tapasztalható terménynövekedés a gyümölcsöknél és zöldségféléknél az ízek intenzitásának csökkenéséhez vezet" írja K. Stoll német kutató. W. Schuphan hozzáteszi:" a pesticidek növekvő felhasználásával ízváltozás figyelhető meg, amely extrém esetekben a fajra jellemző tipikus ízek eltűnéséhez vezet".
Bár valaminek az íze meglehetősen szubjektív, meghatározhatatlan dolog, a holland, vízízű paradicsomok példájánál maradva, az ízek hiánya vagy tompasága a növények beltartalmi értékeire is fontos felvilágosítással szolgál. Minél intenzívebb valaminek az íze, annál több benne a szervezet számára értékes hatóanyag.

Miközben iparilag előállított élelmiszereken és aromákon felnőtt nemzedékünk természetes ösztöneiben a táplálékot illetően már alig bízhat, az állatvilágban a legmegfelelőbb táplálék kiválasztása az életben maradás egyik feltétele. Ezt az ösztönös magatartást állatkísérletekben remekül lehet használni a táplálék minőségének meghatározására. Egy bécsi intézet kísérletei szerint patkányok, amelyeket előzőleg kizárólag biológiai illetve hagyományos táplálékkal etettek egyértelműen a minőségileg magasabb rendű táplálékot választották, amely ökológiai termelésből származott.

Az élő, növényi termékek eltarthatósága külső és belső hatások kölcsönhatásának eredménye. Az ökotermeléssel előállított zöldségek és gyümölcsök eltarthatósága egyértelműen jobb, mint a hagyományos termelésből származó növényeké. Lényegesen lassabban romlanak, lassabban zsugorodnak, baktérium és penészgomba csíraszámuk 67 illetve 38%-kal alacsonyabb, mint az intenzív mezőgazdaságból származó termékeké - derült ki több éves, összehasonlító vizsgálatokból.

Termékenység

A termékenység és a táplálkozás közti összefüggésekkel kapcsolatos megfigyelések szintén elgondolkodtató adatokkal szolgálnak. A nyulak termékenysége jobb, utódaik száma magasabb az ökotáplálék mellett.
A bikák spermáinak mozgékonyságát vizsgálva szintén egyértelmű különbségek mutatkoznak az istállótrágyával illetve műtrágyával trágyázott legelőkön élő állatoknál, a természetes trágyával kezelt mezőkön élők javára.
Az emberi spermiumok száma századunk harmincas évei óta 113 millió/ml-ről 1990-re 66 millió/ml-re csökkent. Bár több ok is felelőssé tehető a jelenségért, a táplálék kiemelkedő jelentőségéhez nem fér kétség.
Dániában, 1994-ben meglepve tapasztalták, hogy 28 dán biogazda átlagos spermaszáma a duplája a dán átlagnépességének. Míg a dán átlag 50-50 millió/ml volt, addig a biogazdák 104 millió/ml-rel rendelkeztek, ami megegyezett a harmincas évek adataival. Még egy ehhez kapcsolódó érdekesség: Németországban ma minden ötödik házaspár akaratán kívül gyermektelen.