Dödölle

A dödölle népi étel. Gyakorlatilag egész Magyarországon fogyasztották, csak mindenütt más névre hallgatott. Sokáig csak népdalokból ismertem, mígnem egy szentgotthárdi kirándulás alkalmával végre megkóstolhattam. Finom és egyszerű. Lehet köretként és magában is fogyasztani. Tejföllel, melegen tálalva, hidegen, vagy újból felmelegítve, reszelt sajttal és tejföllel...

Ezzel a mennyiséggel négyen, de maximum hatan jól laknak, ha készítünk hozzá egy saláltát. A jobb étvágyúaknak azonban nagyobb mennyiségeket ajánlok, annál is inkább, mert a hűtőben jól eláll. Akitől tanultam, tőzsgyökeres őrségi háziasszony, két kilogramm krumpliból készítette négy fős családjának (két kamasz fiú és a szülők).

1⁄2 kg krumpli
1,5 dl víz
15 dkg teljes őrlésű búzaliszt
1 ek. teljes őrlésű durumbúzaliszt, avagy gríz
2 csapott tk. só
3 fej hagyma 15 dkg
hidegen sajtolt napraforgóolaj

• A krumplit meghámozom és kockára vágva megfőzöm annyi sós, vízben, amennyi pont ellepi.
• A hagymát apróra vágom és kevés olajon világosbarnára pirítom.
• A megfőtt burgonyáról leöntöm a vizet úgy, hogy körülbelül 1/3-a rajta maradjon. Krumplinyomóval összetöröm, beleszórom a grízt és a lisztet, elkeverem, és állni hagyom.
• Amikor valamelyest meghűlt, megsózom és egy fakanállal alaposan összekeverem.
• Olajba mártott evőkanállal a krumpligaluskákat beleszaggatom a hagymába.
• A kiszaggatott galuskákat meghempergetem a hagymában úgy, hogy rájuktapadjon, és kivajazott vagy kiolajozott tepsibe teszem őket egymás mellé. A maradék hagymát rászórom a galuskákra.
• Előmelegített sütőben ropogós barnára sütöm.

Saláta – joghurtos, olajos vagy ecetes – nagyon jól illik hozzá.