Orrunknál fogva? – Szeptember 11. emlékére

Információözönben élünk. Azt is gondolhatnánk, hogy jól vagyunk informálva. De azt semmiképpen sem gondoljuk, hogy tudatosan vagyunk félreinformálva. A világpolitika eseményeiről például. Néha azonban felszínre kerül egy s más. Amikor mondjuk az évtizedekkel ezelőtt titkosított dokumentumokba végre bele lehet pillantani.


Pearl Harbor, Irán-kontra ügy, Vörös Brigádok, szeptember 11., Tulipán elvtárs koncepciós pere – a valóság és amit el akarnak hitetni velünk, meglehetősen különbözik. Ettől a polgár akár bizalmatlanná is válhat. 1996 szeptemberében egy körkérdés alapján a „George” magazin közzétette, hogy a felnőtt amerikaiak 74%-a, azaz négy polgárból három azt hiszi, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya rendszeresen folytat titkos és összeesküvés jellegű tevékenységet. Ugyanez a tanulmány kimutatta, hogy csak 29% hisz a varázserőben, és 10% van meggyőződve arról, hogy Elvis Presley még él. Meglehetősen normális kortársak tehát, mégis kissé szokatlan véleményt alkottak kormányukról.


Összeesküvések persze csak a mesében vannak, de nem csak a mesében vezetnek bennünket az orrunknál fogva. A koholmány jól ismert politikai műfaj. Már Crassus római szenátor is sikerrel alkalmazta, és Bismarck, a Vaskancellár is bevetette stratégiai eszközként.


A Pearl Harbor elleni meglepetésszerű támadáson valószínűleg csak az amerikai hadvezetés nem lepődött meg. Hadgyakorlatok során 1932-ben és 1938-ban próbaképpen már kétszer megtámadták Pearl Harbort, és mindkét alkalommal bebizonyosodott, hogy a kikötő megvédhetetlen. Amikor Roosevelt megparancsolta, hogy oda helyezzék át a nyugati partról a flottát, a hivatalban lévő admirális megtagadta a parancs teljesítését. A küszöbönálló japán támadásra az Egyesült Államokat számos hírügynökség figyelmeztette: egy 1946-os tengerészeti jelentés 188 megfejtett üzenetet említ, amelyekből egyértelműen kiderült a támadás időpontja, napra, órára pontosan. Kétségtelen tehát, hogy Washingtonban tudtak a japán támadás tervéről, de a hírt nem adták tovább, mert lehetővé akarták tenni a támadást. „Az a tény, hogy egy demokratikusan megválasztott elnök feláldozza 2000 honfitársát, hogy népét háborúra késztesse, a nyilvánosság számára egyelőre elfogadhatatlannak tűnik. Roosevelt „piszkos trükkjét” csak akkor lehet mesteri stratégiai lépésnek tekinteni, ha visszapillantunk a XXI. század egyetlen világhatalmává emelkedett Egyesült Államok lenyűgöző történetére – amely hatalom számára az Európában sikeres Hitler komoly akadályt jelentett volna” – írja Mathias Bröckers „Összeesküvések, összeesküvés-elméletek és szeptember 11. titkai” című könyvében.


Ugyanakkor az Egyesült Államok iparmágnásainak egy része komolyan szimpatizált a hitleri Németországgal, olyannyira, hogy részt vett felfegyverzésében, miközben egyidejűleg a Szovejetuniót is felfegyverezték. Az Egyesült Államok legutóbbi elnökének nagyapját, Prescot Bush bankmágnást még 1942-ben feljelentették és el is ítélték a hitleri Németországgal folytatott üzletelése miatt.


„Aki tagadja az ördög jelenlétét, azt már meg is szállta az ördög” – hangoztatta az inkvizíció. „Aki nincs velünk, az a terroristákkal van” – alakította át a mondatot a huszonegyedik század igényei szerint George W. Bush, aki a terrorizmus elleni háborút hazai földön is meg akarta vívni. A „Patriot Act” lehallgatási és házkutatási törvényei a hitleri Németország törvényeire emlékeztetnek. A kissé a fű alatt megalkotott National Security and Homeland Security Presidential Directive pedig, ha a szükség úgy hozza, például katasztrófa esetén felhatalmazza az elnököt a szenátus és a képviselőház kizárására. „Minden, amit Hitler tett, teljesen legális volt” – hangsúlyozza Hannah Arendt.


De a terrorizmus elleni háború sem most kezdődött. Mint ahogy az aktív terrorizmus sem. A német Bader-Meinhof csoport két alapítója titokzatos, máig sem tisztázott körülmények között lett „öngyilkos” a börtönben. Az Olaszországban tevékenykedő Vörös Brigádok hírnevüket nem csak saját tevékenységüknek köszönhették. A második világháború után a CIA a maffián és a Vatikánon keresztül kiépített egy új, antikommunista befolyásolási csatornát, amely a hetvenes években, az aktív terrorizmus időszakában számtalan bombamerényletet követett el, amelyekkel a hamis nyomoknak köszönhetően a Vörös Brigádokat vádolták. Ilyen volt a terrorsorozat csúcspontja, a bolognai pályaudvaron elkövetett bombamerénylet, amelynek 85 halottja és 200 sebesültje volt. A valódi háttérszemélyeket csak 1995-ben itélték el – fejenként tíz évre.


Egy lényegesen nagyobb szabású akció azonban csak terv maradt. A „Northwood hadművelet” lényege, hogy az Egyesült Államok titkosszolgálatai a hatvanas évek elején egy koholt terrorista merényletsorozatot terveltek ki, amelyet aztán Kuba nyakába akartak varrni, hogy így okot szolgáltassanak maguknak az ország megtámadására. Azt tervezték, hogy megtámadják az Egyesült Államok egyes városait, és elsüllyesztenek egy utasszállító hajót. Az előkészületben lévő akciót azonban leállíttatta az újonnan megválasztott elnök, Kennedy és védelmi minisztere, McNamara. Az időközben nyilvánosságra hozott dokumentumokból kiderül, hogy a hadművelet tervezésekor teljesen tudatosan számításba vették a civil áldozatokat.


Egy kissé szolidabb trükköt Izrael is alkalmazott Egyiptomban az ötvenes években. „Ez a koholmány-terror létezik és rendszeresen alkalmazzák” – írja Mathias Bröckers. Az Irán-kontra ügy során az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács titokban támogatta a nicaraguai sandinisták ellen harcoló ún. kontrákat. A katonai és pénzügyi támogatás fedezetét az Iránnak illegálisan eladott fegyverekből és a CIA kábítószerüzleteiből származó jelentős bevételek jelentették.


Az Irán-kontra ügy kivizsgálásakor az aktákból kiderült, hogy a CIA kábítószert csempészett az országba, és az ezekből származó dollárokat használta fel tevékenységének finanszírozására. A CIA igazgatója ezt a következőképpen indokolta: „Miután az Önök szenátusa sohasem járulna hozzá, hogy megkapjuk azt az öszeget, amelyre szükségünk van geopolitikai befolyásunk stabilizálásához összesen 50 országban, kénytelenek vagyunk más bevételi források után nézni. A magas profitarány révén a kábítószerüzlet éppoly alkalmas erre, mint a fegyverkereskedelem, mindenekelőtt akkor, ha mindkét szemben álló félnek szállítunk…"


A szeptember 11-i események látszólag világos történetében szintén van néhány zavaró momentum: a puzzle még mindig nem áll teljesen össze.


Az amerikai hatóságok már a támadás másnapján világgá kürtölték a feltételezett tettest, miközben Oszama bin Laden ellen mind a mai napig nem áll rendelkezésre egyetlen hitelt érdemlő bizonyíték sem. Amit nem is nagyon kerestek, mivel az FBI még 2002-ben leállíttatta a hivatalos nyomozást.


A BBC erről így tudósított 2002 május 1-jén: „Az Egyesült Államok titkosszolgálatai elismerték, hogy semmiféle konkrét nyomot nem találtak, amely elvezetne a szeptember 11-i merényletekhez. A vizsgálat eddigi legrészletesebb bemutatása során a Federal Bureau of Investigation (FBI) vezetője elmondta, hogy Amerika hét hónap szakadatlan munkája után nem talált olyan egyértelmű bizonyítékot, amely kapcsolatban áll a New Yorkot és Washingtont ért támadásokkal.”


Ez a tény azonban nem akadályozta meg Amerikát abban, hogy háborút indítson az elvetemült terroristák és Afganisztán, majd Irak ellen. 


„Kijózanító gondolat, hogy egy bolti tolvaj felelősségre vonásához jobb bizonyítékra van szükség, mint egy világháború elkezdéséhez – írta Anthony Scrivener, a brit vezető ügyvédek egyike, az Afganisztán elleni háború kezdetén, 2001 októberében.


Oszama bin Laden sírba vitte a titkot szeptember 11. hátteréről. Esetleg bíróság elé is lehetett volna állítani. A vendetta, a vérbosszú helyett. Így sajnos azonban néhány évtizedet még várnunk kell a valódi háttérszemélyek kilétére.