frisi vagy frisskása

frissi

A nyers gabona kicsit szokatlan az átlaggyomor számára. A frisskása vagy más néven Bircher-Benner müzli, avagy Kollath-reggeli mégis a reformkonyha egyik legfontosabb étele.

A frisskása eredetijét, a Bircher-Benner müzlit Maximilian Bircher-Benner svájci orvos szolgálta fel betegeinek. A müzli svájci-németül kását jelent. A Bircher-Benner müzli és a mai zacskós müzlik közötti alapvető különbség, hogy a Bircher-Benner müzliben mindig minden friss – a pelyhek is és a gyümölcsök is. A mai zacskós müzlik hetekig vagy akár hónapokig állnak a boltok polcain.

Az ezerkilencszázas évek elején alapított zürichi klinikáján dr. Bircher-Benner olyan betegségeket tudott gyógyítani amelyeket az orvostudomány máig sem. Betegei és tisztelői közé tartozott Thomas Mann, Mahatma Ghandi és Rainer Maria Rilke.

Durvára őrölt gabonával

Búzából és rozsból, vagy csak búzából készíthető, illetve búzának, rozsnak, tönkölybúzának, zabnak, árpának, kölesnek és hajdinának a keverékéből. A lényeg a keveréken van, ha egyik vagy másik összetevő hiányzik, még nyugodtan elkészíthetjük. Három evőkanálnyit (körülbelül 50 grammot) durvára őrölünk egy kávédaráló vagy gabonaőrlő segítségével. A megőrölt gabonát hideg, forralatlan csapvízzel sűrű kásává keverjük és több órán át állni hagyjuk (max. 12 óráig). A vízmennyiséget úgy adjuk hozzá, hogy a duzzadás után ne kelljen semmit sem leöntenünk róla.

Friss gyümölccsel, egy kávéskanálnyi citromlével, egy kevés tejföllel vagy egy pici folyékony vagy felvert tejszínnel, durvára darált dióval, mogyoróval vagy mandulával ízesítjük. Egy almát mindig bele lehet reszelni, ettől különösen laza és jó ízű lesz a kásánk.


A gabonát fogyasztás előtt mindig frissen kell őrölni vagy pelyhesíteni. Az itt leírt elkészítési mód mindenki számára könnyen emészthető. Más összetételek emésztési problémákat okozhatnak. Némi hozzászokást mégis igényel, bár azt sem mindenkinél. A hozzászokás nullától két-három hónapig is eltarthat. eközben enyhe puffadás, hasmenés, gázképződés tapasztalható. Ha a tünetek rövid időn belül nem szűnnek meg, akkor erről nem a frisi tehet, hanem néhány más anyag. Ezeket még ha nem esszük a frisivel egy időben, akkor is megzavarhatják a bélflórát. Ide tartozik a cukor, a zöldség- és gyümölcs-evek akár főve, akár nyersen, a főtt gyümölcsök, a lekvárok, befőttek, a feketekávé, de a gabonakávé is. 

Pehellyel

Zabból, búzából, rozsból, rizsből egyaránt készíthető pehely. A zab nem igényel előzetes kezelést, a többi gabonafélét egy nedves konyharuhára kiterítjük és néhány órát állni hagyjuk úgy, hogy a nedvességet felvegyék. Az elkészítés módja a továbbiakban pontosan megegyezik a dara elkészítési módjával.

Csírákkal

Ez az elkészítési mód dr. Everstől származik, amelyet sikeresen alkalmazott sclerosis multiplexes betegeknél.
3 púpozott evőkanál búzát vagy rozst (nem összekeverve) beáztatunk éjszakára (kb. 12 órára) szobahőmérsékletű, forralatlan csapvízzel. Másnap reggel friss vízzel lemossuk. Napközben víz nélkül, kiterítve állni hagyjuk, legjobb, ha letakarjuk egy nedves kendővel. Ügyelni kell arra, hogy a gabona vékony rétegben feküdjön. Ezt addig ismételjük, amíg a gabona csírázni nem kezd, és a csírák kb. 2 mm hosszúak nem lesznek. A különböző gabonaféléknek különböző a csírázási idejük, a rozsé kb. 2 nap, a búzáé valamivel hosszabb, kb. 3 nap. A csíráztatott szemeket ezután zöldség- vagy gyümölcssalátához keverhetjük.